Cseni (Az északi küldetés után visszatért Olendárba, hogy kiélvezze kemény munkával megszerzett vagyonát): Fiatal tolvaj lány. Rendkívüli tehetsége van a lopakodásban, rejtőzködésben, apróbb tárgyak eltulajdonításában, és persze ő a csapat zár és csapda szakértője. A távolsági harcot preferálja, és halálos pontossággal talál célba.

Krandó: Dornak hű papja. A jóság és béke képviselője a csapatban, bár néha szeszéjes, mint istene. A kis kompánia gyógyítója, és varázslatai elhasználása után buzogányával vág rendet az ellenség soraiban.

Fél (Elhagyta a csapatot, annak jelentős vagyontárgyaival együtt): Ork Snolog pap. Istenéhez hűen, igazi hedonista. A pénzen és szórakozáson kívül nem nagyon érdekli más. Nem csinál morális kérdést semmiből még akkor sem, ha életek múlnak rajta. Természetesen mások élete. Rozsdás lemezvértben mászkál, és kétkezes kalapácsával tör-zúz, vagy néha a fejével.

Brémusz: Varázsló. Furcsa szerzet, mint minden mágiahasználó. Páratlan mentális képessége mellett igen jó fizikummal rendelkezik, bár erényeit tompítja, hogy ő is a csigaisten hű követője. Varázslataival hatékonyan támogatja a csapatot, és ha kifogyott a szuszból parittyájával osztja a halált.

Ónix (R.I.P): Sármos harcos. Rendkívül mozgékony, és agilis. Halálos pontossággal forgatja a csatabárdot, és szédületes manőverekkel tér ki a csapások elöl. Ezek mellett képzett előadóművész, a nők igazi kedvence. Csenivel alakuló románca végül nem teljesedett ki, mert a Mérosz alatti csatornák felkutatásakor életét vesztette.

Sedraxis: Középkorú, szakállas varázsló. Csendes, ugyanakkor felvilágosult, tanult ember. Állítása szerint korábbi csapatát egy Démon ölte meg, vele Méroszban találkoztunk. Sorsa a csapattal akkor fonódott össze, mikor Méroszban démoni kutyák támadtak ránk és kénytelenek voltunk egy síkváltás tekerccsel elmenekülni.

Lothár: Nagydarab északi fickó, kusza vörös hajjal és szakállal. Karttekeza isteni bajnoka, akinek életcélja a démonok lemészárolása. Nyers modorú és nagyhangú, de egészen addig ártalmatlan, míg valakit vagy valamit démonként nem azonosít. Ami nem is olyan ritka...

Moira: Erős testalkatú, szemrevaló északi nő. Hónapok óta egy kóbor óriás nyomában jár, aki elpusztította faluját. Félelmetesen bánik hatalmas visszacsapó íjával. Kedveli az állatokat, egy harci kutya és egy sólyom büszke gazdája.

Szerző: Spongedoc  2009.03.07. 19:37 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ahmed.blog.hu/api/trackback/id/tr11987946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása