Kicsit megpihentünk a faluban, lebonyolítottunk némi cserekereskedelmet, végül útnak indultunk. Mivel megtudtuk, hogy a madáremberek levegőből támadnak félelmetes íjaikkal, elcseréltem egy áldás italát egy nagy fa pajzsra és egy hosszú íjra.

Már az első nap igen keménynek bizonyult, mivel elég nehezen járható volt a keskeny hegyi ösvény, amire Moira-val akadtunk. Sedraxis majd kiköpte a tüdejét, de derekasan helytállt. Éppen alkalmas táborhely után néztem, mikor nem mesze észrevettem egy barlangot. Csendben megközelítettük, és furcsa mennyezetről lelógó lényeket fedeztünk fel. Nem volt sok időnk töprengeni, mert felzavartuk a fél tucat óriásdenevért, akik nekünk rontottak. Éppen távolsági fegyvereinkkel kezdtük leszedni a lényeket, mikor Sedraxis valami kis tűzgömböt gyúrt a semmiből és a denevérek felé hajítva félelmetes robbanást produkált, amiben nem egy denevér élettelenül hullott a földre, a többi pedig súlyosan megsebesült. Állítása szerint ez valami új varázslat, amit a hegyen talált varázskönyvből tanult. Jobb lesz vele vigyázni, egyre nagyobb hatalomra tesz szert. Gyorsan elfoglaltuk a denevérek barlangját, és némi tűzifa gyűjtés után a guano-t felhasználva kis tüzet raktunk, aminek koránt sem volt akkora hője mint szerettem volna. Szerencsére Krandó istenünk csodás hatalmát megidézve olyan varázst mondott rám és magára, ami megvédett minket a hidegtől. Hosszú hetek óta először tudtam úgy aludni, hogy nem fáztam. Nekem kicsit nagy váltás a hegyi vándorlás, a Regulátorok sivatagának 40-50 fokos hőmérséklete után.

Másnap újra rátaláltunk a csapásra és haladtunk tovább északnak. Délutánra elértünk egy furcsa helyre, ahol valami fehér fedte a sziklákat. Éppen megvizsgáltam az általam még sosem látott anyagot amit a többiek hónak neveztek, mikor észrevettem, hogy Sedraxis a tűzlabdához hasonló golyó elkészítésén ügyködik, csak most fehér volt. Aztán hirtelen felém dobta a labdát, de nem talált el. Gyorsan reagáltam és megrohantam a varázslót, aki az életemre tört, miközben szóltam a többieknek, hogy baj van. Nem nagyon értették, hogy mi van, de én már a varázslón voltam, lenyomtam a földre és lefogtam a kezét. A többiek ordibáltak valamit, aztán Lothár és Brémusz is ránk vetette magát. Ekkor dobott fejbe Moira egy hógolyóval, és leesett a poén. Felsegítettem Sedraxis-t, de tudattam vele, hogy szemmel tartom. Valami sötét aura lengi körül a varázslót ami kicsit aggaszt, főleg azóta, amióta megmutatta komponenses gyűjteményét amiben varjúlábtól kezdve kitépett denevérfogig minden volt.

Pár napos újabb menetelés után elértünk egy furcsa szoborcsoporthoz, amik bálványoknak tűntek és a varázslók némi rejtvényfejtés után rájöttek, hogy elértük a madáremberek területét. Innentől már mindent a hideg és nyirkos hó fedett, de részben védve voltam Krandó mágiájának köszönhetően. Némi gyaloglás után hirtelen fagypókok ütöttek rajtunk. Dermesztő leheletükkel fájdalmas sebeket szereztünk, és aki nem volt elég gyors, hozzáfagyott a havas talajhoz. Kemény küzdelem volt, mert sokan a talajhoz voltunk szegezve, de végül legyűrtük a pókokat. Én távolsági fegyvereimmel dobáltam a hatalmas állatokat, a többiek azzal amivel érték őket. A csata végére Sedraxis érdekes látványt nyújtott, ahogy eszméletlenül belefagyott a földbe, de kiszedtük és meggyógyítottuk. Aznap este rémes éjszakánk volt, mert Krandó hideg ellen védő varázslata elfogyott a pókokkal vívott küzdelemben, de Sedraxis kiolvasztott egy kis helyet, ahol rettentő hidegben, de legalább szárazon tudtunk pihenni.

Másnap délutánra elértük a madáremberek városát, ami egy hatalmas több száz méter magas égbe meredő, csúcsos szikla volt, amibe kis barlangokat vájtak a lények. A magas szikla körül hemzsegtek a madáremberek és hamar észrevettek minket. Egy kisebb különítmény indult felénk, és feltartóztattak minket hatalmas íjaikkal. Valami ismeretlen nyelven karattyoltak, de Sedraxis egy varázslat segítségével megértette őket és tudott velük beszélni is. Rövid beszélgetés, és némi cserekereskedelem után hasznos információkat tudtunk meg. Többek között azt, hogy nagyon veszélyes az óriás, de az óriásnál sokkal veszélyesebb az anyja. Ezen kicsit megrökönyödtünk. Én el is képzeltem a nyolc méter magas mamát és egyáltalán nem tűnt jó ötletnek fizikai kontaktusba kerülni vele. De ha már eddig eljöttünk úgy döntöttünk legalább megnézzük őket, hátha van náluk valami zsákmányolható. Lothár becserélt némi élelmet egy fekete kőből készült szoborra, amivel nagyon elégedett volt. Tovább haladtunk kelet felé, amerre az óriások tanyáztak, és estefelé egy kis fennsíkra értünk ami ideálisnak tűnt táborhelynek. Éppen tábort vertünk, miközben Brémusz varázslat érzékelésével megvizsgálta a Lothár szobrát. A szobor nem volt mágikus, de legnagyobb meglepetésünkre az egész fennsík erős mágiát sugárzott. Gyorsan leástam a hóba és egyáltalán nem tetszett amit találtam. Az egész fennsík nem más mint egy régi temető, tele ledöntött és összetört sírkövekkel. Gyorsan továbbálltunk és néhány száz méterrel arrébb egy sziklaszirten vertünk tábort, ahonnan ráláttunk a fennsíkra. Gyanúnk beigazolódott és este a sírokból előmásztak az ősi halottak, majd némi menetelés után visszamásztak sírjaikba.

Másnap továbbindultunk és rendületlenül haladtunk keletre. A terep nehezen járható volt, iszonyatosan hideg és időnként havazott. Erre még rátett egy lapáttal, hogy erős, metsző hegyi szél is ostromolt minket. Délután elértünk egy hegygerincre, amin tovább tudtunk haladni kelet felé, de északra észrevettünk egy hatalmas levelek nélküli fát, ami természetellenesen nőtt ki a kopár sziklából. Közelebb mentünk, hogy megvizsgáljuk. Mikor megszúrtam a dárdámmal kiderült, hogy a fa vérzik. Tanakodtunk a látottakon, aztán Moira közelebb osont a fa törzséhez. Ekkor a fából rengeteg apró denevér sereglett elő és egyből rátámadtak az íjászra. Furcsa csata volt, mert mire odaértünk, jó pár denevér rácsimpaszkodott a barbár nőre, és a handzsárt sem ilyen apró lények ellen találták ki, de pár perc alatt levágtuk a kis vérszívókat. Közelebbről megvizsgálva a fát kiderült, hogy valószínűleg a denevérek látták el vérrel a növényt hogy életben maradjon, cserébe a fa odvában meg tudtak húzódni a hideg és az erős szél ellen. Semmi érdemlegeset nem találtunk, de azért némi menedéket nyújt nekünk is a fa, így hát letáboroztunk.