Folytattuk utunkat észak-nyugat felé, a következő gnoll helyőrséget keresve. Egy forgatás, és eseménymentes éjszaka után dél körül újabb nyomokat találtam. 20-30 könnyű felszerelésű humanoid, valószínűleg emberek nyomára leltünk, akik abba az irányba haladtak, amerre mi is. Néhány órával járhattak előttünk, bár lépteik alapján nem tűntek harcosoknak. Gyors megbeszélés után futólépésre ösztökéltem a csapatot, hogy még világosban utolérjük őket. Egész jól haladtunk, de pár óra kocogás után Sedraxis teljesen kidőlt, Krandó pedig nagyon elfáradt, bár tartotta magát. Engedélyeztem némi pihenőt, és tovább haladtunk, de egyre nehezebben bírták a többiek, így végül naplementekor tábort vertünk. Nem messze tőlünk, láttuk a kis csapat tábortüzének fényét. Sedraxis egyből bealudt, ő már túl idős az ilyen megterhelő fizikai próbatételekhez, remélem mágikus hatalma nem gyengül ősz hajszálainak sűrűsödésével.

A megbeszéltek szerint hajnalban Lothár, Cseni és én elindultunk a csapat felé, amíg a többiek összeszedik magukat és utánunk jönnek. Egy órás gyaloglás után oda is értünk. Cseni elővigyázatosan elrejtőzött a bozótosban, mi pedig megközelítettük az éppen készülődő csuhás alakokat. Körülbelül harminc, egyszerű csuhát, és botot viselő férfi készülődött éppen a továbbindulásra, mikor betoppantunk. Egyből harci pozícióba helyezkedtek, de mikor látták békés szándékunkat, a vezetőjükhöz kísértek. Ő is ugyan olyan egyszerű csuhát viselt, csak neki a vállán is át volt vetve egy kötél. Bemutatkoztunk, és érdeklődtünk felőlük. A beszélgetésből kiderült, hogy ők Kang szerzetesei és istenük szólította őket erre a tájra, hogy valami küldetést teljesítsenek. Pontosan nem tudták mi a dolguk, de érezték istenük útmutatatását és azt követve haladnak észak-nyugat felé. Ekkor már Cseni is előkerült a bozótosból, és nagyon megörült, mert őt is Kang papjai gyógyították meg, bár egyik sem volt ismerős számára, ami akkor még senkinek sem tűnt fel. A szerzetesek főnöke –valami gatya- belement, hogy együtt folytassuk utunkat, mert így több esélyünk van az életben maradásra. Bő egy óra késéssel a csapat többi tagja is befutott, és továbbindultunk.

Eseménytelenül telt a nap, de este Lothár megint előhozakodott a piramissal, aminek használatához egyeltalán nem volt kedve Brémusznak, mert a múltkor jó pár évet öregedett. Hosszú győzködés után odaadta Lothárnak a piramist, hogy próbálja meg a harcos előcsalogatni a démonkutyát. Mindenki felkészült a legrosszabbra, de csak annyi történt, hogy Lothár bambán a semmibe révedt, és valami démoni látomása volt. Ennyivel nem érte be és újból megforgatta a piramist. Most a korábban észlelt elszívó erőt sikerült megnyernie, így vagy 8 évet öregedett. Nem hagyta annyiban, és dacból még egyszer használta a mágikus eszközt, aminek következtében már majdnem nagypapa korba került és egészen megőszült. Összességében majdnem 20 évet öregedett, és ekkor már neki is elment a kedve a piramis tekergetésétől. Még aznap este beszéltem Krandóval, és kértem, hogy kérjük ki Dornak véleményét a szerzetesekkel kapcsolatban. Krandó egyetértett, és rögtön belekezdett az imába, aminek végén feltette a kérdést: „Ó hatalmas Dornak, a béke megtestesítője kérdezlek, hogy ha a szerzetesekkel tartunk, az előreviszi-e szent küldetésünket?” a válasz egyértelmű igen volt, így megnyugodtunk.

További három napot meneteltünk a szótlan szerzetsekkel. Eseménytelenül telt az utunk, csak egy elhagyatott gnoll tábort találtunk, amit pár napja még használtak. A harmadik nap reggelén elérkeztünk a leírás szerinti barlanghoz, ahol a gnollok elvileg százával táboroznak. Egy teremtett lelket sem találtunk, de a nyomokból annyit tudtam kivenni, hogy pár napja egy csapat gnoll valami súlyosat vitt a helyszínről északi irányba. Gyorsan átkutattuk a lakatlan barlangot, ahol ugyan olyan barlangrajzokat találtunk mint az első táborban, csak sokkal jobb minőségűeket, valamint több helyen felbukkant Erythnul szimbóluma, a kaotikusan vérengző arc. A barlang mélyén megtaláltuk az oltárt, amit Brémusz egy hete a látomásában látott, és a madárszerű lény is rajta volt immár holtan. Az egész helyet a szentségtelenség bűzte járta át, így hamar továbbindultunk északra a nyomok után. A szerzetesek is észak felé érezték útjuk végét (nem alaptalanul).

Néhány órás gyaloglás után, már igen magasan jártunk a hegyekben, mikor egy gnoll őrjárat nyomaira lettem figyelmes. Mivel sürgetett minket az idő továbbmentünk. Újabb egy órás menetelés után megláttuk a hegy csúcsát, aminek tövében egy hatalmas vár terpeszkedett. Távolról szemlélve, mintha gnollok őrködtek volna a majd tíz méteres falakon. Köszönhetően Brémusz mágikus hatalmának, a varázsló közvetlen közelről tudta tanulmányozni a várat anélkül, hogy egy lépést tett volna. Éppen a látottakat mesélte, mikor Lothár hirtelen megfordult és felhívta figyelmünket egy kis problémára, miszerint a békés szerzetesek most fekélyes, sebes képű kultistákként álltak körülöttünk, kezükben fekete pengéjű rövidkarddal. Valami démoni mágia rejtette el eddig valódi kilétüket, és most felfedve magukat életünkre törtek. Véres, de viszonylag rövid csata volt, mert bár hatalmas túlerőben voltak, nem volt harci tapasztalatuk és gyengék voltak mint a harmat. Pengéink rendet vágtak soraikban, a varázslók mágikus tüzei meg tucatjával égették szét rothadó testüket. Természetesen nem úsztuk meg ép bőrrel, de a lényeg, hogy nyertesen kerültünk ki a csatából. Aztán kicsit elgondolkoztunk Dornak útmutatásán és ráébredtünk istenünk céljára. A feltett kérdésre igennel válaszolt, mert az előreviszi a küldetésünket, ha a várban lévő sereghez csatlakozni kívánó Ozolba hívő kultistákkal leszámolunk. Dornak meglehetősen szeszélyes, de szerencsére a mi oldalunkon áll.

Cseni és én láthatatlanság varázslattal fedezve felderítettük a várat, de nem találtunk sehol egy alkalmas helyet ahol be lehetne jutni. Ráadásul nyüzsögtek a falakon a gnollok. Visszaérve a csapathoz, Cseninek az az ötlete támadt, hogy derítsük fel a lejjebb lévő sziklafalat is. Remek ötlet volt, mert az úttól nem messze találtunk egy kis barlangot, amelyből kis hegyi patak csordogált. Ezt az információt összevetve azzal, hogy Brémusz egy kutat is látott a várban, hamar ráébredtünk, hogy talán a kis patak egészen a kútig elvezet minket. Előtte azonban pihenőre volt szükségünk, így letáboroztunk a patak mellett, közel a barlang bejáratához.