Rövid megbeszélést tartottunk a kútban, de mivel a varázshasználók hatalmuk nagy részét elhasználták a felderítésre abban maradtunk, hogy visszavonulunk a pihenőhelyre,és másnap este újult erővel és kidolgozott tervvel térünk vissza. Vissza is másztunk a kiszögellésre és lepihentünk. Hogy addig is szemmel tartsuk a várat, összekötöztük az összes kötelünket és leengedtük a meredek lejtőn, majd Cseni lemászott rajta és elbújt a kövek között. Hosszú órákon át figyelte a kastélyt, amíg én a többiek álmát vigyáztam. Körülbelül hat óra elteltével arra lettem figyelmes, hogy Cseni elég nagy bajba került. Valószínűleg észrevették és két gnoll mászott fel a meredélyen, akik Csenit támadták teljes erővel. Lekiáltottam neki, hogy ragadja meg a kötelet, és teljes erőmből elkezdtem felhúzni, de így is eltalálták a gnollok hajítódárdái. Mikor felhúztam, gyorsan felkaptam Sedraxis számszeríját és Csenivel lelőttük a két hiénaembert. Miután Cseni kifújta magát és Lothár ellátta a sebeit, beszámolt a látottakról. A kastélyban egy öt fős csapat őrködik, valószínűleg a foglyokra vigyáznak. Cseni beszámolt a foglyok szomorú sorsáról is, mert pont látta, hogy kihajtanak öt humanoidot, akiket a gnollok széttépnek és jóízűen elfogyasztanak. Hamar kell cselekednünk, így megterveztük az akciót.

A legbiztosabb taktikát választottuk. A kút aljában a varázslók láthatatlanná tesznek mindenkit, majd Krandó csendvarázsának fedezékében bemászunk a központi épületbe. A terv tökéletesen bevált, csak az épületben volt némi félreértés, mert Sedraxis a csapóajtót védő varázslatot kezdte el megtörni, mi meg majdnem megtámadtuk az emeleten posztoló öt fős őrjáratot. Végül hamar észbe kaptunk és támadás helyett inkább néztük, ahogy Sedraxis hatástalanítja az ajtót védő mágiát. Mikor elmúlt a mágikus veszély, Cseni vizsgálta meg a lejáratot, de végül gond nélkül lejutottunk. Elővigyázatosan a megmaradt hajítódárdámat kettétörve belülről elreteszeltem a csapóajtót, hogy egy kis időt nyerjünk, ha esetleg lebuknánk. A lépcső alján egy zsákutcába jutottunk, de balra nyílt egy ajtó. Érdekesen nézhettünk ki, mert bár láthatatlanok voltunk valamivel világítanunk kellett a koromsötét pincébe, így derengő fénypászmaként hangtalanul járkáltunk a pincében. Meg is lepődött a két gnoll, akik az ajtó mögötti borospincében posztoltak egy másik ajtó előtt. Töprengeni azonban nem volt idejük, mert egyiket Lothár, a másikat meg én csaptam szét előtűnve a láthatatlanság leple alól. Mivel itt már nem volt kidolgozott taktikánk, Brémusz nem tudott szólni a csendvarázsban, hogy az ajtó mágikus, így én annak rendje és módja szerint megérintettem. Ekkor zöldes nyaláb csapódott ki az ajtóból, egyenesen a két halott gnollba, akik hirtelen megelevenedtek. Annyira meglepődtem, hogy két hatalmas erejű csapással egyből miszlikbe aprítottam a két újdonsült élőhalottat. Aztán meghajlással fogadtam a láthatatlan társaimtól érkező tapsot.

Továbbmentünk a sötét pincében, míg egy másik ajtóhoz nem értünk. Ekkor már nem hatott a csendvarázs, így Brémusz időben tudta figyelmeztetni Csenit, a mágikus csapdára. A lány megpróbálta hatástalanítani a mágikus rúnákat, de valamit nagyon elronthatott, mert az ajtóból kék villámok csaptak ki és tolvajunk épphogy el tudott ugrani, kisebb sebeket szerezve. Lothárral gyorsan behatoltunk a szobába, ahol két ork és egy ember fogoly lógott megkínozva a szemközti falon, valamint egy Erythnul oltár is rondította az összképet. Gyorsan kiszabadítottuk a rabokat és elláttuk sebeiket, eközben a többiek átkutatták a szobát és a varázslók legnagyobb örömére találtak egy varázskönyvet a sarokban lévő rozoga ládában. Krandó megpróbálta Dornak hatalmával megsemmisíteni a gonosz oltárt, de sajnos ezt a helyet átitatja a gonosz, így nem sikerült az oltár eltörlése. Volt egy kis nézeteltérésünk Sedraxis-al, mert az oltáron heverő kilenc ágú szöges korbácsot magához vette -azt a gonosz fegyvert, amivel a szerencsétlen foglyokat is megkínozták-. Bár Sedraxis még láthatatlan volt, de így is sikerült egy kicsit megszorongatnom, de a megbeszélést majd egy békésebb pillanatban befejezzük.

Felsorakoztunk a szobából nyíló másik ajtó előtt, majd Lothár kinyitotta. Lothárt is körülnyalábolták a villámok, de mivel nem volt annyira éber mint Cseni, benne jóval több kárt okoztak. Némi kötözés és gyógyítás után továbbmentünk a folyosón és két sarokkal arrébb egy öt fős gnoll őrjáraton ütöttünk rajta. Kezdetnek egy savbombát hajítottam közéjük, majd rövid csatában Lothárral kardélre hánytuk őket. Dornak velem volt azon a napon, mert szinte minden az ő akarata szerint történt. A folyosó végén egy ajtót találtunk, amit rövid megbeszélés után feltéptem. A nagy terem közepén egy méretes kőkörben gnoll tetemek tucatjai hevertek. A kőkör mellett egy majd három méter magas keselyű démon imádkozott, az ajtóval szemben pedig egy hatalmas termetű gnoll pap ügyködött egy szentségtelen rúnákkal kirakott térkapu befejezésén. Mikor Lothár meglátta a démont, tekintetéből egyből egyértelművé vált számomra, hogy a pappal kell foglalkoznom. Meg is rohamoztam, és futás közben felé hajítottam görbe pengéjű tőrömet, ami csak hajszálnyival vétette el a nyakát, és így is komoly sebesüléseket okozott. De sajnos mielőtt odaértem volna, a pap ocsmány varázsszavakat mormolt, majd felém emelte ujját. Csak Dornaknak köszönhetem, hogy túléltem a Halálos ujj nevű varázslatot és csak könnyebb sérüléseket szenvedtem. Az a nap volt életem legszerencsésebb napja, Dornak végig mellettem állt és megerősítette testemet és lelkemet.

Eközben a varázslók és Lothár nekitámadt a keselyű démonnak, aki eközben tükörképmás varázslattal megsokszorozta magát. Lothár a démontól kapott első sérülés után hatalmasra nőtt és pusztítóbb volt mint valaha, de így is csak apróbb sérüléseket tudtak okozni a pokoli teremtménynek. Ezalatt Krandó a segítségünkre sietett, mert Cseni elvétette a hátbatámadását, ugyanis legnagyobb meglepetésünkre a pap köpenye alatt egy gonosz mágiával átitatott mellvértet viselt. Dornak papja szent hatalmával csendbe burkolta a főpapot, aki ezáltal nem tudott varázsolni és szánalmasan hadonászni kezdett hatalmas láncos buzogányával. Ekkor már csak idő kérdése volt, hogy mikor gyűröm le, de az utolsó pillanatban Brémusz –a csapat legnagyobb megdöbbenésére- egy varázspálcából pusztító villámot küldött a gnoll-ra, aki hamuvá égett. Eközben a keselyű démon megidézett tíz kárhozott lelket, akik rég elhunyt gonosz szellemek, és a démonokat szolgálják. Pikkelyvértes pallost forgató harcosok, de szerencsére a Krandó által varázsolt gonosztól védő kör megakadályozta őket abban, hogy a közelünkbe férkőzzenek. Így közös erővel lenyomtuk a démont és a kárhozott lelkeket. A démon halálakor átalakult egy északi emberré, akit Lothár még régebbről ismert. Elmondása szerint a társa a gonosz utat választotta, míg Lothár Karttakeza szolgálatába állt. Gyorsan átkutattuk a termet. Én eleget téve szent küldetésemnek és fogadalmamnak szertartásosan kettétörtem a gonosz főpap buzogányát, áldozatként Dornaknak a béke istenének, majd rövid megbeszélés után a mágikus mellvértet is. A varázslók tanulmányozták a kaput és rájöttek, hogy az istentelen átjárón Erythnul segítségével egy másik helyre lehet eljutni. Később az egyik fogolytól megtudtuk, -aki beszélte a gnollok nyelvét- hogy a főpap Mérosz városát akarta megostromolni és a kapu a közeli romos templomba nyílt volna. A többiek elmondása szerint jártak az említett templomban és el is pusztította az ott garázdálkodó gnollokat.

Mikor felértünk a pincéből kellemes meglepetésben volt részünk. Az élőhalott gnollok a főpap irányítása nélkül nekiestek az élő gnolloknak és hatalmas öldöklés kezdődött. Nem akartunk belefolyni a dolgokba, így inkább kiszabadítottuk a foglyokat akik között több tucat hegyi barbár is volt, és angolosan távoztunk a főbejáraton. A pincében kiszabadított ember egy közeli barbár faluba vitt minket, ahol meg tudtunk pihenni és élvezhettük a megérdemelt hősöknek járó bánásmódot. Már ami kitelik egy kis hegyi falu lakosságától…