Miután kipihentük magunkat, elindultuk a vár felé a keskeny barlangban remélvén, hogy a várban lévő kútnál fogunk kilyukadni. Az út nagyon fárasztó és kényelmetlen volt, lévén egy alig másfél méter széles vízmosásban kellett négykézláb araszolnunk, aminek alján zavartalanul csordogált a jéghideg hegyi patak. Mivel csak libasorban tudtunk haladni, így az erő képviselte magát az élvonalban Lothár, Krandó és szerény személyem által, majd a két varázsló következett és végül Cseni a hátvéd. Jó másfél órás kúszás után Lothár megállj-t intett mert észrevett valamit, majd ránk rontottak a gyilkos békák. Ezek a termetes békák onnan kapták a nevüket, hogy rendkívül éles fogaikkal akár náluk tízszer nagyobb ellenség elejtésére is képesek. A harcot nagyban nehezítette, hogy a kevés hely miatt alig tudtunk mozogni és végső soron csak puszta kezünkkel tudtuk hatékonyan felvenni a harcot. Én gyorsan helyet cseréltem Krandóval, hogy a mester ne sebesülhessen meg, de hamar kiderült, hogy vesztett helyzetben vagyunk a másfél tucat béka ellen. Néhány perc alatt Lothárt és engem annyira meggyengítettek a békák, hogy nem maradt más választásunk, mint pusztító tűzzel megszabadulni a kétéltűektől, amit a varázslók idéznek elő. A terv gyenge pontja az volt, hogy a lángoló kezek varázslat területre hat, függetlenül az ott tartózkodók hovatartozására, így Brémusz, Krandó és én kicsit megpörkölődtünk. Szerencsére a pusztító tűzvihart csak néhány béka élte túl, akikkel könnyedén elbántunk. A szűk hely miatt választhattunk, hogy vagy visszafordulunk pihenni, vagy továbbmegyünk. Mivel másnap nem akartuk megint megjárni az 1 órás utat, tovább kúsztunk.

Hét órás kúszás-mászás után végre egy kicsit tágasabb térbe értünk, aminek tetején a kút pereme látszódott, a hegyi patak meg egy kis vízesésen zúgott alá. Itt tartottunk egy rövid pihenőt és megvitattuk a továbbiakat. Mivel még világos volt, nem lett volna szerencsés felmászni a kútba és körülnézni, de itt lent sem tudtunk volna pihenni. Többekben felmerült a visszaút lehetősége, de ha már eddig eljutottunk, nem akartuk visszafelé megtenni a kimerítő utat. Lothár és én azon voltunk, hogy menjünk tovább a vízesésen túl, hátha találunk arrafelé egy helyet ahol meg tudunk pihenni. Némi mászás után mindannyian szerencsésen elértük a vízesés tetejét, ahol a korábbi módon folytattuk utunkat. Egy óra múlva egy köpenyes alakot vettünk észre akiről hamar kiderült, hogy jó pár éve halott. A biztonság kedvéért alaposan átkutattuk és találtunk nála egy gyönyörűen megmunkált tőrt, meg egy kis lezárt faládát, aminek kulcs hiányában könnyűszerrel letéptem a tetejét. Benne hat fiola volt, különféle színű italokkal. Itt megint megakadtunk egy kicsit, de végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy továbbmegyünk. Jól döntöttünk, mert újabb 3 órás kényelmetlen mászás után egy kis kiszögellésre értünk a hegyen, a vár fölött néhány kilométerre. A járat tovább nem volt járható, de a kis sziklaperem tökéletes pihenőhelynek bizonyult a keskeny barlang után. A pihenő előtt kicsit körülnéztem és kiszúrtam, hogy egy hatalmas fészek van a közeli sziklaszirten. Járatos vagyok valamelyest a vadonnal kapcsolatos dolgokban így rájöttem, hogy a fészek akár egy sárkányé is lehet. Kicsit feszülten tértünk nyugovóra, Lothár és én felváltva őrködtünk.

Másnap reggel a csapat gondolata egyből a barlangban megszerzett javak körül kezdett forogni, így átadtam Brémusznak a hat fiolát, amiket megpróbált beazonosítani alkímiai tudásával. Háromról nem tudta megállapítani összetételüket, de azonosított egy gyógyitalt, egy tűzlehelet italát és egy erő italt. A tőr elmondása szerint mágikus de nem voltak adottak a körülmények egy azonosításhoz. Lothár hamar megoldotta a problémát, mikor megpróbálta belém vágni a tőrt, de mikor hangot adtam nemtetszésemnek egyszerűen a combjába szúrta. Legnagyobb meglepetésünkre, a tőr a szúrás pillanatában kis kék villámokat lövellt, fokozva ezzel a nem túl eszes harcos fájdalmát. Ez után a terítékre került, hogy ki kapja a tőrt. Igényt tartott rá Brémusz, Cseni és Lothár is, amiből csaknem jó egy órás veszekedés lett, amit az unalomtól úgy szakítottam félbe, hogy elindultam felderíteni a hatalmas fészket. Keményebb dió volt mint gondoltam, mert keskeny sziklákat kellett megmászni, hogy odajussunk. Dornaknak hála Krandó remekül értett a falmászáshoz, így vezetésével az egész csapat kisebb-nagyobb horzsolásokkal átért a fészket tartó szirtre. Ekkor Cseni „álcázta” magát néhány bottal, majd ugrásvarázzsal megtámogatva, felszökkent a fészek peremére, majd mikor tiszta volt a levegő, nekünk is leengedett egy kötelet. Felmásztunk és ekkor döbbentem rá, hogy a fészek egy hatalmas sasszerű teremtményé, ami hajókat szokott felkapni a tengerekről, hogy a matrózokkal etesse fiókáit. A teremtmény neve Rúkh-madár és a nyomok alapján a fészek koránt sem lakatlan. Esélyünk sem lenne egy ilyen hatalmas bestia ellen, így nagyon hamar átkutattuk a fészket kincsek után. Krandó, Dornaknak hála talált egy a fészekbe ékelődött utazó ládát, amit közös erővel kiszabadítottunk. A láda tartalma rengeteg pénzérme, és jó pár ékkő volt, amit gyorsan zsákjainkba gyömöszöltünk, majd elindultunk visszafelé. A visszaút is nagyon nehéznek bizonyult és most már komolyabb sebeket is szereztünk a veszélyes manőver során. Mikor visszaértünk a sziklaperemre, egyből elosztottuk a zsákmányt, majd pihentünk egy kicsit és napnyugtakor elindultunk vissza a kút felé.

Mikor odaértünk, rövid megbeszélést tartottunk és mivel Krandó tudott a legjobban mászni közülünk, így ő indult felderítő útra megtámogatva láthatatlanság és csend varázslatokkal. Őrjítő fél órás várakozás után végül visszatért és beszámolt a látottakról. A táborban közel száz gnoll és legalább ennyi ghoul-gnoll tanyázik, ráadásul amíg a gnollok sátraikban alszanak a mindig éber élőhalottak őrködnek. A sziklafalba épült kétszintes épület emeletén ork és goblin foglyok sínylődnek szűk szobákban, ráadásul az ablakok kívülről vannak bedeszkázva. Rövid megbeszélés után abban maradtunk, hogy Krandó amíg láthatatlan, megpróbálja felderíteni az épület alsó szintjét, de mivel elmúlt a csendvarázs óvatosnak kellett lennie. Mikor felmászott én gyorsan készenlétbe helyezkedtem a kötélen, hogy probléma esetén a segítségére tudjak sietni, de szerencsére nem történt semmi és pár perc múlva épségben visszatért. Elmondása szerint egy kis malőr után bejutott az épületbe, és ott talált egy mágikusan védett csapóajtót, amit sajnos nem sikerült hatástalanítania. Tervet kell kidolgoznunk, hogy elfojtsuk a gonoszt, és ezáltal érvényesítsük Dornak akaratát. Ja, és jó lenne ha túl is élnénk…